Zöldséges bolognai spagetti (Emenének!)

Ez is egy egyszerű étel, viszont nagyon finom.

Hozzávalók:
  • négy répa
  • ugyanannyi mennyiségű zöldség (nekem 6 db volt, de kisebbek voltak mint a répák)
  • három közepes fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd foghagyma
  • bors
  • paradicsomlé
  • kakukkfű
  • oregánó
  • 1 cs spagetti tészta
Elkészítés:
A zöldségeket meg kell tisztítani, illetve apróra vágni. Lehet késes aprítógéppel is, akkor apróbb lesz. Mikor én csináltam, már késő volt, és Krisz aludt, nem akartam felébreszteni, így késsel vágtam mindent. Először a zöldséget, és répát tettem a gázra, egy kis olajon. Elkezdtem pirítani, és mikor átmelegedett, akkor öntöttem alá egy kis vizet, hogy párolódjon át, és tettem hozzá sót. Kb 0,5 - 1 dl víz kell. Mikor a vizet elpárologtatta, akkor beleaprítottam a foghagymát, és a vöröshagymát. Ezzel is pároltam egy kicsit, nem kell sokáig. Elég megvárni, hogy a hagyma kezdjen üvegesedni. Beleöntöttem kb 6-7 dl házi paradicsomlét. (De lehet bele paradicsompürét is tenni, abból kevesebbet, és vízzel kiegészíteni. ) Ekkor tettem bele egy nagy csipet kakukkfüvet is (annyit amit három újjal össze tudtam fogni, de ez ízlés dolga) és borsoztam. Ezt jól összefőztem, és mikor kész lett tettem bele kb két teáskanál oregánót, ezzel még kb két percig főztem.
Spagettit főztem hozzá. Most nem kapott sajtot, de mindenki tálalja a kedvenc sajtjával.
Jó étvágyat!


Megjegyzések

  1. Számomra ez nem a megfelelő kaja, nem szeretem a párolt zöldségeket, de a család többi része rajong érte, úgyhogy biztos ki fogom próbálni! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az első csokigalléros tortám 2014.03.06.

Hamburger

Bon bon Karácsonyi ajándékként