Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Az első csokigalléros tortám 2014.03.06.

Kép
Egyik kedves kolléganőmnek volt a szülinapja, és arra készült. 20 cm volt kb az átmérője, tehát nem nagy. Sima piskóta volt 4 tojásból az alap. A töltelék pedig 2 dl tejszín, 1 tábla csoki és egy kis zselatin. A tejszínt felforraltam, beletettem a csokit, majd kihűtöttem. Hidegen habbá vertem, közben tettem bele egy teáskanál feloldott zselatint.  A csokigallért pedig sütőpapíron készítettem. Előbb a fehér csokit olvasztottam, és a pöttyöket készítettem el, majd a barnát és azt is ráterítettem a papírra. Utána vártam, hogy dermedjen, de még ne törjön, és rátekertem a torta oldalára. A tetejét fehér csokival, és csoki forgáccsal díszítettem.

Karamelles bonbon

Kép
Ezeket a bonbonokat Bátyámnak, és feleségének készítettem, szülinapjuk alkalmából . Hozzávalók: 300g tejkaramella 300g ízlés szerint ét, vagy tejcsoki.  tetszés szerinti díszítés. A tejkaramellát gőz felett felolvasztottam, és hozzáadtam egy tábla (100g) tejcsokit. Nem lesz nagyon híg, éppen formálható. Egy sütőpapírral fedett deszkára terítettem, és kb 5 mm vastagságúra lapogattam. Téglalap alakúra formáztam. Lehet ilyenkor hűtés előtt is formára vágni, akár kiszúróval szaggatni belőle. Legalább 3 órát  pihenjen hűtőben. Nálam egy éjszaka volt.  A transzferfóliát méretre vágtam (kicsit nagyobbra, mint a bonbonok) és olvasztott fehér csokival ráírtam a betűket (a felirat: ANDI ZOLI BOLDOG SZÜLINAPOT), természetesen a fólia kakaóvajas oldalára, és tükör írással. Mikor a felirat is megdermedt, akkor olvasztottam 200 g tejcsokit, abba mártottam egyenként a csokis karamell kockákat és egyből a tetejére tettem a transzferfóliát. Ezután jó, ha legalább 1 órát hűtőben van, hogy me