2013. november 25., hétfő

Sonkás-kukoricás pizza

Nagyon egyszerű feltéttel készítettem, mert a kevesebb néha több. És jobban is ízlik, mint amit anno csináltam, és minden volt rajta egyszerre.
A tésztát kb fél kiló lisztből csináltam, úgy, hogy fele finom, fele rétes liszt.

Hozzávalók:
kb 25 dkg rétesliszt
kb 25 dkg BL55 (finomliszt)
1 tojás
1 tk só
2 tk cukor
4 dkg élesztő
kb 2,5-3 dl tej
1 ek olaj.

Ebből kézzel lágy tésztát dagasztottam, majd letakarva hagytam kelni. Nem vettem elő a kenyérsütő gépet, mert mire előszedem, mindent belemérek, addig félig kidolgoztam, és így jobban érzem az összetevők arányát, mint a géppel. Keleszteni amúgy sem jó a gép, mert alul túlmelegszik, felül meg hideg marad a tészta, és még kérge is lesz. 
Szóval műanyag kelesztő tál, abban dolgozom ki, (mivel nincs meg a teteje) így általában folpackkal szoktam letakarni. 

A szószhoz kb másfél liter házi paradicsomlevet tettem fel főni, és egy kicsi sót, borsot, meg oregánót tettem bele. Majd később beledaraboltam egy nagyobb gerezd fokhagymát. Mikor jó sűrű lett (kb 1/3-ára) főtt össze, akkor kikapcsoltam. Konzerv kukorica, sonka és sajt került még a tetejére.

A tésztából kapott egy ökölnyi darabot Krisztián is, a kis asztalán, kis nyújtófával, hogy nyújtsa.
Egyébként 3 nagy körpizzát csináltam. Akkorára nyújtottam, hogy a gáztepsibe beleférjen. Krisztiáné kb 26 cm átmérőjű lett. A nagyok 40 körül. (de nem mértem).

250 fokon, alsó felső sütésen 12-14 percig sütöttem. Isteni lett. 

(Fényképezve csak a 26 cm-es lett!)







2013. november 4., hétfő

Évi & Nándi & Norbi - tortája!

Az alábbi tortát Évi unokatesómnak készítettem. Szeptember 18-án a legszebb dolog történt vele, ami egy nővel történhet: életet adott kisfiának, édesanya lett. Utána héten 24-én volt a születésnapja. Mivel Amsettenben élnek, így akkor nem köszönthettem személyesen. A múlt héten itthon voltak, és szombaton (11.02.) meglátogattuk őket. Nándi baba egy tünemény.

A torta 5 tojásos piskótából készült, csoki krémmel van töltve. Kívül kakaós, és natur tejszínnel van díszítve, és transzfer fóliával díszített csoki van a torta tetején.