Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2010

Anya tortája

Kép
23-án volt anya szülinapja. Nagyon szerettem volna azon a napon tortával meglepni, de (nem rossz indulatból mondom) Krisz keresztbe húzta a számításomat. Így aznap a személyes köszöntés, és egy kis ajándék lepte meg anyut.  Na de másnap szombaton elkészítettem a tortáját.  A piskóta egy 5 tojásos piskóta volt, amit egy 22cm-es lábasban sütöttem, mivel még mindig nincs tortaformám. De ez is megteszi. Szép magas lett, és háromba vágtam, de csak két lapot használtam a tortához.  A krém nagyon egyszerű. 3dl málna joghurt, 3dl habbá vert hulala, és egy csomag zselatin, 1 dl vízben felmelegítve. A felolvasztott zselatinhoz tettem egy kis joghurtot, összekevertem, és utána összeöntöttem. Elkevertem, majd belekavartam a habot, és kész is. Megtöltöttem a tortát, és a hűtőben dermedt. Kívülről is hulalával vontam be, mondván, hogy gyakorlom a bevonást, meg a csillagcső használatát. Nem is lenne gond, de valószínű túl keményre vertem a habot, és a cakkos habkártya nem úgy csíkozta a torta szélét

Tortilla Emenétől :)

Kép
Ezt a receptet csütörtökön olvastam Emenénél . Mondanom sem kell, hogy nagyon megéheztem rá, és lám, csak 3 nap telt el, és megcsináltam, annyi változtatással, hogy más került a töltelékek közé.  Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt 1 tk só 3/4 tk sütőpor 3 ek. olaj kb. 150 ml meleg víz Hozzávalók a töltelékhez: vöröshagyma csirkehús (mell és comb filé kicsi darabokra vágva) só bors majoranna (én frisset tettem bele) őrölt kömény tejföl foghagyma paprika uborka Töltelék készítése: ( célszerű ezt készíteni először) Az uborkát és a paprikát felvágom tetszőleges nagyságra. A foghagymát durvára vágom, egy kicsi tálba, vagy bögrébe teszem, és egy evőkanál tejföllel összepépesítem botmixerrel, majd visszaöntöm a többi tejfölhöz, és jól összekeverem. Az apróra vágott húst vokba dobom, és fehéredésig párolom, majd lejjebb veszem a lángot, és rádobom az apróra vágott vöröshagymát, és a  zúzott foghagymát. Egy pici vizet is teszek hozzá. Megszórom őrölt borssal, és sóval. Miko

Babapiskóta

Kép
Ezt a receptet Süss, alkoss.. blogjában találtam, és nagyon örültem neki. Mivel nincs babapiskóta kiszúróm, így kerek szaggatóval készítettem, de így is finom lett.  Hozzávalók: 4 tojás 1 cs. szalalkáli (20g) 1 dl tej 25dkg porcukor 35 dkg rétesliszt 35 dkg fehérliszt 2 cs vanilíás cukor Elkészítés: A tojást a cukorral kikeverjük. A szalalkálit a tejben felfuttatjuk. A finomliszt kivételével összekeverjük az hozzávalókat, és másnapig állni hagyjuk. Másnap a finomlisztet is hozzákeverjük/gyúrjuk. Vékonyra nyújtjuk, és szaggatóval kiszúrjuk. Ezután kb 175-180 fokos sütőben világosra sütjük, ami kb 10-15 percet jelent. Egy kicsit kevésnek bizonyult a cukor mennyisége, mert édesebben szeretem. Habár belegondolva a bolti sem édesebb, csak a teteje van megszórva kristálycukorral. Mondjuk a gyerekeknek még ez a cukormennyiség is bőven sok. Viszont sütihez, vagy lekvárhoz meg kiváló. Nálunk így is elfogyott magában, pedig édes szájúak vagyunk, Krisz meg nem nagyon evett belőle.