2010. december 7., kedd

Citromos-túrós tejszínes torta 2

Ezt a tortát megrendelésre készítettem. Egy kicsit már karácsonyos hangulatúra sikerült.


Piskótának Kricky piskótáját sütöttem 5 tojásból. Kaptam egy állítható tortagyűrűt, és abban sütöttem. 22cm-re állítottam.
A krém hozzávalói:
  • 400 g túró
  • 3 dl hulala hab
  • ízlés szerint cukor ( lehet porcukor is)
  • 1 ek zselatin
  • citrom aroma(3 tk)
  • kb 50ml citromlé
  • kb 50 ml víz
A túrót a cukrot, meg a 3dl hulalát botmixerrel összekevertem, hogy jó krémes legyen. A hulala nagyon jó cukrászati hab, mert habfixáló nélkül is kemény habbá lehet verni, ami nem esik össze. Múltkor próbáltam, és nem is kell külön felverni, mert ha a túróba teszem, és botmixerrel keverem, akkor is bekeményedik, és így egyenletesebben el lehet oszlatni a túrót, meg a habot, illetve egy edénnyel kevesebbet kell elmosni. (Mivel már így egy elég kemény állagú krémet kaptam, emiatt kellett bele csak 1 evőkanál zselatin.) Beletettem az aromát, és a citromlevet, és kevertem míg egy állagú nem lett. A zselatint a vízben felolvasztottam, és a krémből egy kanálnyit elkevertem benne, majd belekevertem a többi krémbe.
A piskótának a tetejét lefaragtam, mert púpos lett egy kicsit, majd ketté vágtam, és a tetejét fordítva a tortagyűrűbe tettem, beleöntöttem a krémet, és rátettem a tetejét ( ami eredetileg az alja volt a piskótának). Betettem a hűtőbe, és pár óra alatt megdermedt. Ekkor megszabadítottam a formától, és bekentem vajkrémmel, ami elég hamar dermedt. Bevonás előtt vizes kézzel átsimítottam a vajkrémet, és fondanttal bevontam, díszítettem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése