Az előző bejegyzésben lévő tortát, mint már írtam, duplán készítettem el. Ugyanis szombaton a Húgomén kívül, másik születésnapra is hivatalosak voltunk. Íme a másik torta, csak a díszítés tér el.
Egyik kedves kolléganőmnek volt a szülinapja, és arra készült. 20 cm volt kb az átmérője, tehát nem nagy. Sima piskóta volt 4 tojásból az alap. A töltelék pedig 2 dl tejszín, 1 tábla csoki és egy kis zselatin. A tejszínt felforraltam, beletettem a csokit, majd kihűtöttem. Hidegen habbá vertem, közben tettem bele egy teáskanál feloldott zselatint. A csokigallért pedig sütőpapíron készítettem. Előbb a fehér csokit olvasztottam, és a pöttyöket készítettem el, majd a barnát és azt is ráterítettem a papírra. Utána vártam, hogy dermedjen, de még ne törjön, és rátekertem a torta oldalára. A tetejét fehér csokival, és csoki forgáccsal díszítettem.
Az alábbi tortát Évi unokatesómnak készítettem. Szeptember 18-án a legszebb dolog történt vele, ami egy nővel történhet: életet adott kisfiának, édesanya lett. Utána héten 24-én volt a születésnapja. Mivel Amsettenben élnek, így akkor nem köszönthettem személyesen. A múlt héten itthon voltak, és szombaton (11.02.) meglátogattuk őket. Nándi baba egy tünemény. A torta 5 tojásos piskótából készült, csoki krémmel van töltve. Kívül kakaós, és natur tejszínnel van díszítve, és transzfer fóliával díszített csoki van a torta tetején.
Nagyon egyszerű feltéttel készítettem, mert a kevesebb néha több. És jobban is ízlik, mint amit anno csináltam, és minden volt rajta egyszerre. A tésztát kb fél kiló lisztből csináltam, úgy, hogy fele finom, fele rétes liszt. Hozzávalók: kb 25 dkg rétesliszt kb 25 dkg BL55 (finomliszt) 1 tojás 1 tk só 2 tk cukor 4 dkg élesztő kb 2,5-3 dl tej 1 ek olaj. Ebből kézzel lágy tésztát dagasztottam, majd letakarva hagytam kelni. Nem vettem elő a kenyérsütő gépet, mert mire előszedem, mindent belemérek, addig félig kidolgoztam, és így jobban érzem az összetevők arányát, mint a géppel. Keleszteni amúgy sem jó a gép, mert alul túlmelegszik, felül meg hideg marad a tészta, és még kérge is lesz. Szóval műanyag kelesztő tál, abban dolgozom ki, (mivel nincs meg a teteje) így általában folpackkal szoktam letakarni. A szószhoz kb másfél liter házi paradicsomlevet tettem fel főni, és egy kicsi sót, borsot, meg oregánót tettem bele. Majd később beledaraboltam egy nagyobb gerez...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése