Répás céklafőzelék

Ezt a főzeléket még soha nem csináltam, és nem is kerestem rá a neten, hogy hogyan is tudnám Krisztiánnak megcsinálni a frissen szedett két kis céklát. Annyira kicsi volt a két cékla, hogy valami kellett még hozzá. Répára esett a választás, mert az volt itthon. Mennyiségeket nem tudok írni, mert semmit nem mértem, hanem csak úgy tettem bele a dolgokat, sűrű kóstolgatás mellett.
Hozzávalók:
  • cékla
  • répa
  • pici delikát
  • őrölt kömény
  • olaj
  • liszt
  • tejföl

A céklát és a répát apró kockákra vágtam, és egy pici olajon feltettem párolódni. Mikor egy kicsit "üveges" lett a zöldség akkor picit megsóztam, és öntöttem rá egy kis vizet (éppen, hogy ellepje). Lefedve majdnem készre főztem a répát, és a céklát. Ekkor a fedőt levettem és megvártam míg a víz elpárolgott róla (kóstolás során ízetlen volt, így tettem bele egy kis delikátot, meg őrölt köményt) . Ekkor előkészítettem a mennyiséghez szükséges lisztet, és a felét a zöldségekre öntöttem. Ilyenkor kavarni kell folyamatosan, nehogy leégjen. Mikor egy kicsit pirult a liszt (ez lett a rántás, így nem kellett egy plusz edényt befognom, és nem nőtt a zsiradék mennyiség sem), apránként hideg vízzel öntöttem fel, úgy hogy ne legyen nagyon híg, mert főzelék és nem leves.  Amíg újra nem kezdett forrni a liszt másik felét elkevertem kb két ek tejfölben simára, és azt felhígítottam vízzel (Krisz még nem kap tejet) tejszín sűrűségűre. Ezt beleöntöttem a rántásos zöldségekhez, és megvártam míg egyet forr. Ekkor kész is lett. A képen turmixolás előtt látható. Én nem vagyok oda a cékláért, de így nagyon finom lett. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az első csokigalléros tortám 2014.03.06.

Hamburger

Bon bon Karácsonyi ajándékként