Kakaós csiga (ismét :)

Megint kakaós csigát hozok.
Most valahogy nem néztem receptet, és még is isteni lett.

Hozzávalók:

Tészta:
  • 450 g natur joghurt (pennys)
  • 4 dkg élesztő
  • kb 600 dkg liszt, de lehet kicsit több, kicsit kevesebb
  • 2 tk só
  • 2 ek cukor
  • 2 tojás 
  • Kb 15 dkg olvasztott zsír
Töltelék:
  • max 1 dl tejföl
  • ízlés szerint porcukor
  • ízlés szerint kakaópor 
A fél natur joghurtot ki szoktam önteni mikrózható tálba, és meglangyosítom. Beleteszem a cukor felét, és belemorzsolom az élesztőt.
A lisztet átszitálom, és dagasztó tálba teszem, összekeverem a sóval, és beleütöm a két tojást. Mikor felfutott az élesztő akkor beleöntöm a lisztbe, rá a maradék cukor, és joghurt. Ebből lágy tésztát gyúrok, ha sok a liszt, akkor joghurttal, kefirrel, vagy tejföllel pótolom a nedvességet. ( semmiképp ne vízzel, vagy tejjel, mert attól kihűlés után megkeményedik a kakaós csiga!) Ha túl lágy a tészta, akkor szépen óvatosan addig adagolom dagasztás közben a lisztet, amíg lágy, és lukacsos tészta nem lesz belőle. Nagyon hamar kész a dagasztás, én mindig kézzel szoktam, mert sokkal jobban érzem az állagát, mintha kenyérsütő géppel dagasztatnám. A végén megolvasztom a zsírt, és ráöntöm. (lehet vaj is, de nem margarin, és nem olaj, ugyanis a növényi eredetű zsiradéktól is szárad a péksütemény) Miután beledolgozom a zsírt, légmentesen lezárom, és duplájára kelesztem.

Kelesztés után kicsit átforgatom, és jó nagyra kinyújtom. Ecsettel vékonyan megkenem tejföllel (vagy tejszínnel, vagy joghurttal) és megszórom kakóval, majd cukorral. Nálunk az instant kakaó és rá még cukor kombináció  jött be.
Feltekerem a tésztát, és felszeletelem. Egyből a sütőpapíros tepsibe teszem. Mikor már szép nagyra kelnek, akkor bekapcsolom a sütőt, és alsó felső sütésen (nem légkeverés) 250 fokon 15 percig sütöm.

Azért hoztam megint kakaós csiga receptet, mert ez vaníliás tej locsolgatás nélkül nagyon lágy és másnap sem száraz. Nagyon bejött, remélem legközelebb is így sikerül . 



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az első csokigalléros tortám 2014.03.06.

Hamburger

Bon bon Karácsonyi ajándékként